Nézési távolság 2. rész projektor és vászon

Milyen messziről nézzünk projektorral vetített képet?

2012. április 3., kedd, 11:15

projektor házimozi vászon vetítővászon nézési távolság

A tévékre vonatkozó nézési távolságokat taglaló elmélkedésünk után, most azoknak szeretnénk tanácsokat adni, akik a nagy kép, nagy élvezet elvét vallják, ezért otthonukban vetítőt és vásznat szeretnének felszerelni és házimozizni. A fő kérdés, mekkorát és azt milyen messziről nézzük?

A vetítőt vásárolni szándékozók helyzete annyiból könnyebb, mint a tévé után kajtatóké, hogy alapállásból nem a nagyáruházakban, hiper- és szupermarketekben próbálnak rátalálni az igazira. Amennyiben mégis ilyesmi jutna eszükbe, sürgősen verjék ki a fejükből! Projektort specialistáktól szokás és szabad venni, azok pedig értenek hozzájuk, szerencsére nem úgy, mint a magukat szakértőnek nevező üzletlánc alkalmazottai, hanem igazából.

Ettől függetlenül, ha nem is kötelező, de ajánlatos képben lenni legalább a áhított vászon méretével kapcsolatban, hiszen az eladó nem rendelkezik az Önök lakására vonatkozó helyismerettel, ami nélkül lehetetlen precíz tanácsot adni. Érdemes otthon kísérletezni és kijelölni a falon különféle méreteket, azt a lehetséges nézési távolságokból, fotelből, kanapéról ízlelgetni. Cikkünk nem született volna meg, ha ennyire egyszerű lenne az ideális méret kiválasztása. Moziban megtehetjük, hogy a tetszésünk szerinti sorba váltunk jegyet, ki-ki ízlése szerint, akár az első, akár a leghátsó sorba. Azonban a házimozi vetítők nem filmszalag átvilágításával működnek, a kép pixelekből tevődik össze, ha a vászonhoz túl közel ülünk, egyrészt ezek láthatóvá válnak, másrészt szemmozgatással nem tudjuk követni az eseményeket, a fejünket is forgatni kell, ami több szempontból előnytelen, ezért kerülendő. Ennek az ellentétje, nagy távolság esetén nem látjuk a részleteket, a finomságokat, csupán a történetről lesz némi fogalmunk.  A vásznat karnyújtásnyi távolságból szemlélve meg tudjuk számolni a pixeleket, aztán ahogy távolodunk, a szemünk felbontóképességének határához érve azok egybeolvadnak és attól fogva homogén színeket látunk. Ez függ a vetítő képalkotó technológiájától (DLP, LCD, LCOS, SXRD), típusától, márkájától és árkategóriájától is. A tévékhez hasonlóan ezt tekinthetnénk ideális nézési távolságnak, azonban a  projektorok és vetítővásznak esetében figyelembe kell venni a látószöget is.

THX, ki ne ismerné legalább látásból, hallomásból ezt a három betűt. Azt talán kevesebben tudják, hogy nem csak filmszínházakat, filmeket és mindenféle ezekkel kapcsolatos készülékeket minősítenek és engedélyezik számukra a logó viselését, hanem honlapjukon házimozi rendszerek telepítéséhez, elhelyezéséhez is adnak tanácsokat, támpontokat. Ezek egyike éppen cikkünk témájával, és az azzal szorosan összefüggő látószöggel foglalkozik, ami 26-36° között optimális.

Mindezeket összegyúrva, kialakult egy roppant egyszerű képlet: 1080-as felbontás esetén - reméljük, nem sértjük meg a régebbi vetítővel rendelkező olvasóinkat azzal, hogy full HD-ra hegyezzük ki a mondanivalónkat - a 16:9 arányú vászon szélességének 1,5-1,6-szorosa nevezhető ideális nézési távolságnak. Ezt betartva nem maradunk le a legapróbb részletről sem, ez a valódi moziélmény garanciája.

A vetítő képfelbontása is meghatározó, a 720p-t nem kellemes olyan közelről, és olyan nagy méretben nézni, mint a 1080-at, ebben nincs eltérés a tévékhez képest.

Most jön a svédcsavar, ugyanis a fentiek csak hagyományos, kétdimenziós filmek nézésére vonatkoznak, 3D-ben még közelebb kell ülni, vagy nagyobb vásznat kell venni. Az utóbbi megoldásnak vannak ám korlátai, és itt nem a szoba falaira célzunk, hanem a térhatás élvezetéhez nélkülözhetetlen, aktív szemüvegek fénycsökkentő mellékhatására. Emiatt adott projektor esetében a vászon mérete csak korlátozottan növelhető. Lássuk tehát a szorzót, kéretik nem meglepődni!

1,1

Nem tévedés, csaknem a vászon szélességével megegyező nézési távolság ajánlott! Erre azért van szükség, mert minél távolabbról nézzük a 3D filmet, annál kevésbé jönnek ki a szereplők, események a vászon síkjából és különösen a kép szélein nagymértékben csorbul, szinte elvész a térhatás.

Sajnos a 3D abból a szempontból is költségnövelő tényező, hogy a szemüvegek miatt jelentős, akár kétszeres fényerejű és lámpateljesítményű projektort érdemes választani, ami nem jellemző az olcsóbb készülékekre. Hacsak nem akarunk 2,1 méterre ülni egy puffon a szoba közepén, mert csak 2 m széles képhez elegendő a fényerő.

Természetesen a fenti ajánlásokban, saját tapasztalataink mellett nem hagytuk figyelmen kívül a témában több évtizedes tapasztalattal rendelkező hazai és külföldi, THX és ISF okleveles szakemberek véleményét sem. Egyéni szempontok és ízlés is befolyásoló tényezői lehetnek a nézési távolságnak, vászonméretnek, de ha ezek nem is kőbevésett számok, mindenképpen érdemesebb számításba venni vásárláskor, mint később azon bosszankodni, hogy mégis egy mérettel nagyobbat kellett volna választani.

 

További cikkek:

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a marketing@av-online.hu címre.